A holnapok ravatalán

[2011.10.16. 17:56:03] - PT

Egy lemez ismertető?

Hat évet kellett várni erre a Mesterműre, ami méltóképpen tehető bármelyik korszak lemeze mellé. Néhány év múlva ez is beérik, és legalább akkora mérföldkő státuszt követel magának, mint a Körhinta. Türelem... Bár nem múlt az idő hasztalanul a Soproni Ászok házatáján, hisz Mentes Norbert révén Hungarica van, és Schmiedl Tamásnak köszönhető a Bloody Roots. Nagyon jó kis zenék. Előbbi lágyabb, szélesebb korosztályt megcélzó, konszolidált zene, utóbbi pedig igazi arcbamászó, kompromisszummentes, harapós szörnyeteg. Rengeteg jólsikerült riffet, témat vonultattak fel a gitarosok ezeken a "vadhajtásokon", közös nevező viszont maradt a magyar élvonal, vitathatatlanul Thrash Keresztapáknak is nyugodtan nevezhető Moby Dick.

A borítón egy elrobotosodott ember, esetleg egy elemberesedő robot látható, csövekkel. Rajtunk talán a csoda segíthet, de lehet, hogy az sem talán- remekul megfogalmazott gondolat. Elsőre elolvasva a dalcímeket, jól sejtettem nem lesz itt rózsaszín felhőáradat.

A szövegekért ismét Pusztai Zoltán felel, akinek sorain rengetegen nőttek fel, többek között jomagam is. Ezzel ugye el is árultam az irányvonalat: társadalomkritikus, lehetőségeket kereső, remény kutató, szemfelnyitó, magasszintű versei megzenésítve tökéletes szimbiozisban vannak a zenével. Normálisabb világban minimum katedra járna egy ilyen kaliberű, gondokról gondolkodónak.

Renato akusztikus felvezetőjével indul a lemez. A srácot nem kell bemutatni, hisz´mindenki hallott már a "Big Brotheres Renatóról". Nem újkeletű a kapcsolat, mert a Golgota lemezre is beugrott pár pillanatra flamencot játszani. Ahogy akkor, 2003-ban, most is nagyon helyen van az általa kitalált téma és abszolút beleillik a környezetbe. Sötet, nyomasztó, befelé forduló hangulatot áraszt a hangfal az Intro alatt. Aztán jön is az old-school thrash. Durván, akar a vulkán az elso dal. Ezzel a munkacímmel kovácsolták a srácok a lemezt sokáig, aztán megváltoztatták a szerintük kifejezőbb, A holnapok ravatalán verzióra. Nagyon erős nóta, érződik benne a kohézió, ami több, mint tizenöt éve összeköti őket, ugyanebbe a felállásba. Más zenekarok minimum kétszer feloszlanak ennyi idő alatt. Erre keszült egy gyors vágású élő klipp is, szintén profi módon.

Bólogatásra és lábdob imitálásra serkentett első meghallgatásra a cd. Személyes kedvenceim ez, A holnapok ravatalán, A semmi talapzatán és a Bölcső és koporsó. Roppant átgondolt zenei világ, leginkább középtempóba betonozva. Hofi magabiztosan adagolja a kettő négyet, a lábgéppel sem spórolt. Norbi gyöngyöző szólói, mesteri harmoniái mindkettőjüket a legjobbak közé emelik. Smici süvöltése sem kopott meg, tehát itt senki ne keressen Dickinson nyomokat. Ritmusgitározása példaértékű és hűséges társa, a Kramer Vanguard is hallatja a hangját rendesen. Gábort elkepzelem amint feljátszáskor is fel -alá mászkált a studióban, csatakos hajjal, miközben újjal pengette a szintén hozzánőtt Warwick négy húrját.

Tizenhárom tételt rejt a lemez, outroval. Ez bölcs továbbgondolása a felvezetőnek, szintén eltalálva. Reanato, el Mariachi! Tölteléknek nyoma sehol. Talan a Ride the lightning volt ilyen a maga idejében. A hangzás fenomenálisra sikeredett. Az MD Studio megalapítása a Golgota lemezfelveteli költségeit volt hivatott csökkenteni. Aztán a folyamatos fejlesztéseknek, hozzáértésnek köszönhetően, úgy kinőtte magát, hogy akár Pestről is Smicihez járnak albumot felvenni zenekarok. Tiszta, szellős, nem agyonkompresszált lett a végeredmény.

Személyszerint én csupán azt sajnálom, de azt mindennél jobban, hogy nem próbálkoztak angolul is. Egy ilyen kaliberű muzsikusokat felvonultató, igényes, zenélést komolyan vevő társaságnak délután kellene játszania Wacken, Dynamo, Roskilde, Donnington deszkáin minimum a főbanda előtt. Aztán jövőre átvenni annak a helyét... De más az élet-halál Ura.

Jól emlékszem ´93 őszére amikor megláttam a sárga plakátokat, hogy a Kárpát-medence turné keretében Kolozsvárra is ellátogatnak. Tizenhárom évesen életre szóló élmény volt látni Őket. Első sorban kiabáltunk a haverokkal, aztan napokig mutogattam büszkén a kék bordáimat mindenkinek amit a taposórácsok okoztak. És a fülem is úgy csengett a Marshalloktól. Egyszer és mindenkorra megtanultam Sopron nevét. Ők valóban Soproni Ászok.

Nem övezte őket sosem szaftos botrány. Adó-vevő rendszert, közönség felé függesztett hangfalakat, robotlámpákat használtak már akkor, amikor mások a gázsi tetemes részet szeszre és sok minden másra költötték igényesség helyett.

Talan ezért ünneplik december tizedikén a PeCsában a 30. (!!!) szülinapjukat?

FORRÁS:CIVILKORZÓ